Előző
Következő

AZ ÉLETHEZ TÉR KELL

ÜGYFELEINK ÍGY GONDOLNAK VISSZA RÁNK:

Szanati Mirella

Első házas építkezőként bizonytalanok voltunk, hogy miként is tudjuk kiválasztani a számunkra megfelelő építészt. Hogyan szavazhat az ember ismeretlenül bizalmat, honnan tudhatja, hogy jól működik majd a közös projekt?

Ekkor találkoztunk Eckhardt Tiborral, aki meggyőzött minket profizmusával. Élmény volt a tervezés időszaka, abszolút az igényeinket és vágyainkat figyelembe véve készültek a vázlatok. Addig "gyúrtuk" a terveket, amíg a lehetőségeket maximálisan kihasználva, egy egyedi, funkcionálisan végiggondolt otthont teremtett a csapat.

Jó tudni, hogy léteznek még szakemberek, akik elhivatottan, szakmai alázattal igyekeznek a maximumot nyújtani megrendelőik felé, Tibor és csapata is így tett.

Még egyszer köszönet, Fiúk!