Előző
Következő

AZ ÉLETHEZ TÉR KELL

ÜGYFELEINK ÍGY GONDOLNAK VISSZA RÁNK:

Pénzes Tímea

Amennyit írni tudnék Róluk, annyi karakter nem áll rendelkezésemre, ezért az alábbi pár gondolat(jel) mutatja a számomra fontos dolgokat.

- Sok-sok segítség: már a megismerkedésünk előtt bombáztam az e-mailjeimmel Tibort és mindig készségesen, türelemmel válaszolt (lehet, hogy néha a haját tépte, de azt nem láttam).

- Fél szavak: amikor nem igazán tudtam megfogalmazni, hogy mit is szeretnék, ő tudta.

- Megmondta kerek-perec, hogy a cserép az szürke lesz, mert az én választásom nem mutatna jól (nem mertem ellent mondani).

- Azt kaptam, amit kértem: egyszerű, letisztult vonalakat és ebből egy kompakt kis házat.

- Magának fejjel lefelé kézzel lerajzolta a konyhát (nekem, aki vele szemben ültem), hogy lássam, hogy tudom majd egy kicsit elválasztani a nappalitól (szerintem közben még azt is látta, hogy kerekedik a szemem).

- Kompromisszumot kötött velem (biztos vagyok benne, hogy nem esett nehezére).

- Okos, mindenre van válasza, jók a meglátásai (én bontottam volna, Ő azt mondta nem kell, beépítette...).

- Jó kis csapat a háttere.

- Döbbenetes csend volt (van) az irodában, biztos, hogy nem vonja el semmi a gondolatokat.

- Van humoruk (nem is rossz).

Köszönöm Srácok! Imádom a házam!