Előző
Következő

AZ ÉLETHEZ TÉR KELL

Nem hibáztathat mást,
ha gubanc lesz!
Bizony nagy az Ön felelőssége,
ha építkezni akar

Építkezés előtt állnak? Kiváló!

Nagy lehetőség, hogy az életük, és körülményeik megváltozzanak, de van egy buktató, amivel jobb tisztában lenni, így az eufória állapotában is. Bocsánat, de kicsit vissza kell húznom Önt a földre:

Nem újdonság, hogy a gazdasági válság, sok építkezést szakított meg, és sok család életét tette nehezebbé. Sokan, akik azt gondolták: "Egy két év és az új házban könnyebb, jobb lesz" megragadtak az új és a régi között, mert elzárták a hitelcsapokat, elfogytak a megtakarítások, túlméretezték a házat és az építkezés ma is áll.

Nem okoskodom, személyes tapasztalatból beszélek:

2009. májusban kezdtük el saját házunk építését. A feleségem egy számára roppant szimpatikus tervezőt bízott meg a feladattal... ??? - ez volnék én :)

Ok, viccet félretéve úgy gondoltuk megvan a szükséges keret - a 3 éve árult telkünk is időben el fog kelni, mivel azon a környéken maximum 3 év alatt eladnak mindent - elkészültek a tervek, megjött az engedély, START!

Az építkezést 2012. szeptemberig 95%-ig tudtuk befejezni. Be tudtunk költözni, de voltak szépészeti elmaradások. A telket nem tudtuk eladni, és hitelt semmi esetre sem akartunk felvenni. Idén sikerült az elmaradt munkákat is befejezni, és hihetetlenül nagy változást mutat a maradék 5%!

Lehet, hogy most azt gondolja: "Milyen tervező az, aki a saját házát nem tudta befejezni, ő beszél?" Nos, én inkább elmondom őszintén az igazságot saját tapasztalatból, minthogy azt mondjam, amit sokan hallani akarnak. Nem így helyes?

Ma saját tapasztalatból tudom, hol tudnak elszabadulni a költségek egy építkezésen, hiszen a saját házam teljes pénzügyi felügyeletét is végigvittem, az utolsó csavarig. Pontosan látom, hol kell az érzelmeket kordában tartani, és nem engedni a csábításnak, hogy a pénz elég legyen az építkezésre. Nem költségbecslésekről beszélek, hanem konkrétumokról.

Vissza a kiindulóponthoz: Mi az Ön felelőssége, amit nem háríthat másra?

Tisztában kell lennie a rendelkezésre álló kerettel! Ezt senki más nem tudja Ön helyett megbecsülni, ehhez tudunk tervet igazítani. Ma különösen fontos józan döntéseket hozni az építkezők részéről az anyagi lehetőségeiket illetően, különben könnyen derékba törik az álom.

Számtalan félbemaradt, illetve öreg házat látni úton, útfélen "ELADÓ" táblával az ablakban. Ne Ön és családja legyen a következő.

Az anyagi korlátok fényében válik igazán fontossá, hogy ki lesz a tervező. Érdemes elolvasnia a következő cikket, mely a tervezői díjazást helyezi új megvilágításba:

Építész tervezők - árak